Beavatás a Női körbe

2020 Október 30, 10:00 és 2020 November 1, 14:00
Sok szeretettel hívunk egy bensőséges és transzformatív utazásra a Kincsek völgyébe, amelyet négy, egymástól teljesen különböző, de közös úton járó nő szervez.
Az általunk életre hívott női kör egy éve alakult, hogy legyen egy terünk ahol a gyakorlásunk, az életünk, örömünk és bánatunk női megéléseit meg tudjuk osztani egy elfogadó, támogató közösséggel. Azóta számos kört tartottunk, ahol alkalomról alkalomra egy-egy témát boncolgattunk, megosztva legbelsőbb élményeinket egymással.
Idén nyáron, a jógaiskolánk két hetes elvonulásának keretén belül két nagyon erős női szertartást is tartottunk, énekeltünk, táncoltunk, sírtunk és nevettünk. Olyan mély hatása volt ennek a két alkalomnak ránk, hogy úgy döntöttünk, itt az ideje, hogy új szintre emeljük ezt a kapcsolódást.
Idén nyáron, a jógaiskolánk két hetes elvonulásának keretén belül két nagyon erős női szertartást is tartottunk, énekeltünk, táncoltunk, sírtunk és nevettünk. Olyan mély hatása volt ennek a két alkalomnak ránk, hogy úgy döntöttünk, itt az ideje, hogy új szintre emeljük ezt a kapcsolódást.
Ennek a kezdeményezésnek szolgál helyszínéül a Kincsek völgye, ahol a természet lágy ölén, távol a város zajától Egy jurtában, Egy körben fogunk három napot eltölteni, csak Mi, Nők.
Október utolsó hétvégéjén, készülve a télre, emlékezve Őseinkre, Mindszent havának beköszöntésére, végigvezetünk egy csodálatos belső utazáson, zenével, gyógyító ételekkel, tánccal, tábortűz körüli énekléssel, főzetek, olajok, praktikák elsajátításával, Szent Kakaó Szertartással. Gyere, és kapcsolódj a zabolátlan ősasszonyhoz, a gondtalan kamaszlányhoz, az ártatlan kislánykához, a csábító nőhöz, a vad amazonhoz, az istennőhöz.
Programok amelyekkel várunk:
Október 30. péntek
10:00: megérkezés, a szállás elfoglalása
12:30: közös ebéd, az étel megáldása
14:00-16:00: nyitókör
16:00-17:00: szabad foglalkozás
17:00-18:00: vezetett meditáció: Nőiségem csodája
18:00-19:00: közös vacsora, étel áldás
19:30-21:00: Transztánc
12:30: közös ebéd, az étel megáldása
14:00-16:00: nyitókör
16:00-17:00: szabad foglalkozás
17:00-18:00: vezetett meditáció: Nőiségem csodája
18:00-19:00: közös vacsora, étel áldás
19:30-21:00: Transztánc
Október 31. szombat (telihold, Halloween)
08:00: ébresztő
09:00-10:00: közös reggeli, étel áldás
10:00-11:00: szabad foglalkozás
11:00-12:00: Hangsátor: A segítőkkel való találkozás
12:30-13:30: közös ebéd, étel áldás
14:00-16:00: Kreatív kör
16:30-: Szent Kakaó Szertartás tábortűzzel, a telihold alatt (ha az idő engedi)
09:00-10:00: közös reggeli, étel áldás
10:00-11:00: szabad foglalkozás
11:00-12:00: Hangsátor: A segítőkkel való találkozás
12:30-13:30: közös ebéd, étel áldás
14:00-16:00: Kreatív kör
16:30-: Szent Kakaó Szertartás tábortűzzel, a telihold alatt (ha az idő engedi)
November 1. vasárnap (Mindenszentek)
08:00: ébresztő
09:00-10:00: közös reggeli, étel áldás
10:00-12:00: záró kör, vezetett meditáció
12:30-13:30: közös ebéd
14:00- szállás elhagyása
+opcionális program, ha az idő engedi:
kirándulás a környéken
09:00-10:00: közös reggeli, étel áldás
10:00-12:00: záró kör, vezetett meditáció
12:30-13:30: közös ebéd
14:00- szállás elhagyása
+opcionális program, ha az idő engedi:
kirándulás a környéken
Amint látjátok, jóga gyakorlás nincs a programban, ennek az az oka, hogy az astanga jóga tradícióban telihold és újhold napján nem gyakorlunk. Ha szeretnél jógázni, azt nyugodtan megteheted a szabadidődben, vagy a hivatalos ébresztő előtt:)
Az elvonulás ára: 50.000 Ft,- amely magában foglalja a két éjszaka szállást és három nap teljes ellátást, növényi, szeretettel készült ételeket, a programokat.
Jelentkezni a https://rb.gy/q66osn linken tudtok!
Az érvényes jelentkezéshez a jelentkezési lap kitöltése és 20.000 Ft,- előleg befizetése szükséges!
Lemondási feltételek: lemondási lehetőség október 18-ig, október 18 utáni lemondás esetén az előleget nem áll módunkban visszafizetni. Névváltoztatásra bármikor van lehetőség.
Kérdés esetén keressetek minket bizalommal!
Arunachala Női kör
Ani, Kinga, Nóri és Julcsi
Ani, Kinga, Nóri és Julcsi