Previous Next

Egy jurta születése – Jurta avatás Bálványos

2016. Október 22.

Egy jurta születése – Jurta avatás Bálványos

Csend van… Elhalkult az utolsó dal is, eldobbant az utolsó dobütés is, hazaindult az utolsó barát is… Csak fekszünk a jurta padozatán és nézzük a jurta védelmező szellemének babáját ott az ajtó felett azzal a sok-sok szalaggal, amelyben annyi erő, jókívánság és remény energiája összpontosul…

Vigyázz ránk, vigyázz mindenkire, ki ide betér – suttogom halkan…

Megjártunk ezer helyet a nagy kék ég alatt. Messziről indultunk a semmiből, végigküzdöttünk ezer csatát, kiálltunk ezer próbát, beutaztuk a világot, elbuktunk és felállunk, de azt hiszem, ma igazán megérkeztünk. Legalábbis a lelkünk biztosan. „Ahol a szíved lakik, ott van az otthonod…” – mondták a régmúlt bölcsei, és azt hiszem igazuk van. Nem. Már nem csak hiszem, már érzem is. Átjár bennünket ennek a helynek a szelleme. A föld és a fű illata, a gerendákból áradó természet. A jurta közepén lévő ablakon, a tündöklőn beáradó fény, a szél hangja, a füstölők tömjénje átjárja ezt a helyet… A középen álló Világfa ereje, a falhoz támasztott dobok pihenése és a pislákoló mécsesek hunyorgása mind-mind együtt, valahogy kiadja a teljességet. Itthon vagyunk.

Legyen ez a hely békéje és gyarapodása mindenkinek, ki ide betér – kívánom halkan.

Régi álom született itt meg Bálványoson a Kincsek Völgyében. Egy régi álom, amely mikor elindult még mi sem tudtuk hová vezet és milyen úton vagy formákban testesül majd meg. Egy álom, ami nem rólunk szól. Nem rólam, nem a feleségemről, hanem azokról az emberekről, akik valami olyasmit keresnek, amit mi kerestünk valaha. Olyanokról, akik keresik a békét, a harmóniát, mely igazából csakis odabenn, a lélek legmélyén születhet meg. Olyanokról, akik ébrednek és sejtik, hogy van ebben a hatalmas világban valami sokkal fontosabb, mint a rohanás darálójába önteni az életük napjait. Olyanokról, akik meg tudtak állni és ki tudták mondani „nem megy egyedül…”

Legyen ez a hely sokak lelkének temploma – dereng fel bennem a fohász csendesen.

Megszületett… – üzeni a feleségem szeme, ahogy belenézek. Két nappal ezelőtt munkások, barátok, rokonok erejéből kisimultak az utolsó részletek. Helyére került az utolsó oszlop, megfeszült az utolsó kötél, elterült az utolsó lapát föld, összesimult az utolsó deszkalap is. Levendulavirággal és pelyvával teltek meg a meditációs párnák, szőttesekkel szépültek meg a falak, mécsesek és füstölők találtak rá helyeikre és összeállt az oltár, ami arra várt, hogy megkezdődjön a szer-tartás.

„Kísérje áldás ezt a helyet…” – cseng a fülembe a sámán hangja.

Én nem tudom, hogy pontosan „hogy vannak a világ dolgai” de azt hiszem, hogy minden dologban, amit az ember létrehoz életében, ott van a lelke, a döntése és a hite. Ott van a lelke, mely ki tudja honnan és hová tart, de az biztos, hogy ez a lélek nem lenne, ha nem lettek volna elődei. Édesapám, édesanyám, a nagyszüleim és az ő időtlen ősei, a feleségem felmenői. Ezt a helyet általunk most betöltik ők maguk is. Így, vagy úgy, de velünk vannak. Itt van a döntés ereje is. Az a sok út, erő, mely azt mondta „így lesz, mert így döntöttünk” legyen bármennyire is küzdelmes az, melyen végig kell verekednünk magunkat. És itt van a bennünk élő hit is, melyet sokszor csak a szerelmem vagy a barátok tartottak meg a lelkünkben, mikor térdre rogyasztott bennünket az élet. Szóval… Nem tudom, hogy „hogyan vannak a dolgok” és hogy is van pontosan ez „az ősök szelleme, a koncentráció ereje és a hit csodatévő ölelése”, de azt hiszem, hogy mindenki, aki önmaga lelkébe kér bebocsátást, meg kell, hogy ismerje ezeket a kapukat. Ki istennek hívja, ki szellemvilágnak, ki energiának, ki megint másnak. Van, aki szikrányi életét kapzsin élve átsiklik ezeken a kérdéseken, van, aki elszorult torokkal és lehajtott fejjel ismeri fel „van itt valami hatalmas, ami előtt illik megállni néha…”

Ha a lelkének otthont készít az ember, arra meghívja azokat, akik értik és élik amiről ő is beszél, legyen bármilyen is az ő nyelvük. Így jöttek el erre a napra a barátok és egy sámán. Igen… A te dolgod, hogy te mit gondolsz vagy hiszel az én gondolataim és hitem pedig az enyém. Én hiszem, hogy vannak emberek ebben a világban, kiknek feladata az, hogy ne felejtsük el ki vagyunk és honnan jöttünk. Az ő feladatuk az, hogy segítsenek nekünk emlékezni, köszönetet mondani és látni a helyes dolgokat. Te papnak hívod, imámnak, lámának, roshinak, rabbinak vagy gurunak. Én itthon, ezen a földön sámánnak vagy táltosnak nevezem és megtisztelve érzem magam, hogy azzal a figyelemmel töltötte meg ezt a teret, amelyből, ha érdemes leszek rá – s remélem míg él ez a hely – itt marad egy üzenet, egy emlék…

Egy emlék azokból a világokból, melyek az idő és a tér mélyében adják ennek a jurtának a gyökereit. Emberek, életek, tudás valahonnan a múltból, az alsó világokból. Minden, amire ez a jurta fizikailag és lélekben felépülhetett. Emlék azokból a világokból, melyek valahol az ideákban, a felettünk-előttünk lévő világokból megérintették ezt a helyet, amikor született. Emlék abból a hajóból, melyben szellemink együtt eveztek el a lelkek szigetére, hogy megtalálják és visszahozzák mindazt, mi elveszett valaha belőlünk. Igen. Ezekhez az emlékekhez vezetett el Fehérholló Őskü a Karabaksa, hogy megtalálhassuk és ide hozhassuk mindazok gyarapodására, akik bejárják majd ezt a helyet.

Csend van… Csak fekszünk a csendben a múltat és jövőt összekötő végtelen jelenben. Velünk vannak mindazok, akik bármikor is hozzáadták energiájukat ehhez a helyhez…

Azt szeretném, hogy tudd, hogy már csak Te hiányzol…

Várunk rád.

Timár Tibor és Timár Zsuzsanna

Legyél te az első, aki megjegyzést ír.

Visszajelzésed